Művészi tevékenységét elsősorban a kórusmuzsika területén fejti ki. Mellette nagyon fontosnak tartja a versmegzenésítés műfajában az alkotó és előadóművészi praxisát. Ez utóbbiban szerzett tapasztalatai nagyban hozzájárulnak tanári és karvezetői pályája eredményességéhez.
1980-ban vette át a Bartók Béla Férfikar vezetését, mely hagyományos munkáskórusként működött, kissé elöregedett kórustagsággal. A fiatalítás és a korszerű repertoár kialakítása – mely nem kis pedagógiai és szakmai kihívást jelentett – hozta meg a fejlődés lehetőségét. Tíz év után már kiléphettek nemzetközi porondra is. Innen datálható az a sikerszéria, mely a szakmai önéletrajzban részletesen olvasható.
“Művészi pályám legnagyobb elismerésének tartom, hogy a HUNGAROTON Hanglemezkiadó világpremierként megjelenő Kodály Összkiadásához – mint egyetlen amatőr együttes – a Bartók Béla Férfikarral vehettem lemezre első alkalommal a szerző összes férfikari művét, mely dupla CD lemezen jelent meg 2010-ben és a világ minden földrészén kapható.
Erkel Ferenc kórusművei (HUNGAROTON,2011) című lemezünket az ICMA ( International Classical Music Awards) nemzetközi hanglemezdíjra jelölte, mely így -szintén egyetlen amatőr együttesként – bekerült a 2011-ben Európában megjelent 10 legjobb kóruslemez közé.
2013-ban az Európai Ifjúsági Kórus vezetőjévé választottak, mely együttesnek ebben az évben 24 ország 65 kiválóan képzett énekese a tagja.
Bemutató koncert Kodály műveiből Minneapolisban (USA) az Amerikai Karnagyok Szövetségének Konferenciáján és 12 koncert Minnesota és Wisconsin államokban.” – Lakner Tamás
Sikerek a legjelentősebb nemzetközi és hazai kórusversenyeken:
kategóriagyőzelem:
Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen(Debrecen,1992)
„Guido di Arezzo” Nemzetközi Kórusversenyen (Arezzo,1996)
„Seghizzi” Nemzetközi Kórusversenyen (Gorizia, 2001)
nagydíj
a Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen (Budapest, 2006)
III. Isztambuli Nemzetközi Kórusverseny (Isztambul, 2013)
olimpiai bajnoki cím
4. Kórusolimpián (Xiamen, Kina, 2006
5. Kórusolimpián (Graz, Ausztria, 2008)
14 koncertből álló turné 1998-ban az USA-ban (Arizona, California) és Kanadában (British Columbia), 10 koncert Dél-Amerikában (Brazilia, Argentina, Uruquay) a Bartók Béla Férfikarral.
Koncertek a világ legjelentősebb koncerttermeiben:
Jelentősebb atelierek vezetése:
“A Szélkiáltó Együttesben 40 éve folytatott, az énekelt verset népszerűsítő, missziónak tekinthető előadóművészi és zeneszerzői tevékenység. ( kb. 2500 koncert, több, mint hetven versmegzenésítésem jelent meg lemezeken és készült színházi zenékhez.)
Kutatási témám a „Kodály utáni gyermekkari irodalom”, mely doktori disszertációm címe is volt.
A további kutatásaim eredményeivel kiegészítve hasonló címmel a Zeneművészeti Intézet kiadásában, mint tankönyv jelent meg 2009-ben a „Repertoárismeret” és „Ifjúsági kórusirodalom” tantárgyakhoz, melyet több felsőoktatási intézményben is használnak.
Létrehoztam az „Interdiszciplináris kapcsolatok” című kutatócsoportot, melynek munkájában zene és képzőművész oktatók dolgoznak. Karunkon a két művészeti terület kapcsolódási lehetőségeit kutatjuk.
Együttműködöm a Jyvaskyla Egyetem Zenetudományi Tanszékének doktoriskolájával, ahol eddig, két doktori disszertáció opponenciáját láttam el.
Több alkalommal kaptam felkérést az ELTE Neveléstudományi Doktoriskolájától doktori szigorlat vizsgáztatási feladataira, a PTE Művészeti Kar Doktor Iskolájában több ízben doktori védések bíráló bizottságának tagja voltam.
2009-ben a MAB felkérésre tagja voltam annak a Látogató Bizottságnak, mely az ének-zene tanárképzés akkreditációját vizsgálta.
A MAB felkérésre egyetemi tanári pályázat bírálatát végeztem 2013-ban.
A Nemzeti Kiválósági program keretében a Jedlik Ányos Doktorjelölt Ösztöndíj és az Apáczai Csere János Doktoranduszi Ösztöndíj pályázatait bíráltam.
A PTE Breuer Marcell Doktor Iskolájában kettő 0,5 témavezetést látok el.
Keresnyei Johanna disszertációjának témavezetését Bachman Bálint egyetemi tanárral együtt,
Stemmer Andrea disszertációjának témavezetését dr. habil Veres Gábor mellett látom el.” – Lakner Tamás