Ki ne hallott volna Haydn szimfóniáiról? Legalábbis a 104-ből biztosan ismerősen cseng a felmondási szándékot belengető Búcsúszimfónia vagy az alvó közönséget felébresztő Üstdobütés becenevű mű. De a szimfóniák közül a legeslegelsőt talán még a Haydn életművet jól ismerő zenészek sem mind ismerik. Ezen a koncerten először Haydn, a fiatalember szólal meg, aki ebben a művében éppen az első hangjait írja le egy olyan műfajban, amit majd később ő tesz naggyá.

Az Esz-dúr sinfonia concertante pedig épp ellenkező módon olyan híresség, hogy legtöbben azonnal rávágják, hogy „A” Mozart Sinfonia concertante, pedig Mozart is írt több ilyen című művet, de mások is, például Haydn. Nem véletlenül szeretik ezt a darabot, hiszen egyszerre versenymű, szerenád és a legmagasabb szintű kamarazene, ahol a hangszeresek folyamatosan feldobják egymásnak a labdát, így lehetetlen unatkozni benne. A mű szólistagárdája is különleges. Alexander Sitkovetsky, az orosz származású hegedűművész partnere az ukrán származású Maxim Rysanov lesz. Fiatal koruk ellenére mindketten muzsikáltak már együtt a világ legnagyobb hírességeivel, otthonosan mozognak a legnevesebb zenekarok szólistáiként és a világ legfontosabb koncerttermeinek színpadán.

A szünet után egy merőben más világ fogadja a közönséget. Bartók és a népzene. A Kolindák eredetileg román népi karácsonyi énekek, melyeket Bartók zongorára dolgozott fel. Ugyancsak zongoradarabnak készült az Allegro barbaro is, aminek „barbársága” többféle népi virtust is felvonultat, szilajsága pedig egészen másképp használja a hangszereket, mint a bécsi klasszika kifinomult elegáns világa.

Zárásként az angol Benjamin Britten zenéje szól, melyet egy volt tanárától kölcsönzött témára írt. Itt viszont a variációk elsősorban nem a témára, hanem az emberre készültek. Britten ugyanis nemcsak azt mutatja meg, hogy milyen zenei lehetőségek rejlenek az adott témában, hanem a variációk Frank Bridge személyiségét, megjelenését, a vele való találkozás élményét is körüljárják.