Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Gérard Korsten

Gérard Korsten

karmester

A Pretoriában született Gérard Korsten hegedűsként kezdte zenekari pályafutását. A philadelphiai Curtis Intézetben tanult Ivan Galamianál, ezt követően Salzburgba ment, ahol Végh Sándortól tanult. Később a Végh vezetése alatt álló Camerata Salzburg koncertmestere, majd zeneigazgató-helyettese lett. 1987-ben Korsten koncertmesterként csatlakozott az Európa Zenekarhoz, és az együttesnél eltöltött kilenc év alatt szoros kapcsolatot alakított ki Claudio Abbado, Nikolaus Harnoncourt és Heinz Holliger karmesterekkel.
Gérard Korsten 24 országban több mint 100 zenekart vezényelt, többek között az alábbi világhírű zenekarokkal dolgozott: Adelaide Symphony, BBC Skót Szimfonikus Zenekar, Budapesti Fesztiválzenekar, Camerata Salzburg, Európai Kamarazenekar, Hongkongi Filharmonikusok, Ír Kamarazenekar, Orchestra di Padova e del Veneto, Orchestre National de Lyon, Skót és Svéd Kamarazenekar, valamint az SWR Sinfonieorchester Freiburg.
Gérard Korsten eddigi opera fellépései: Milánói Scala (Figaro házassága); Lyoni Nemzeti Opera (Ariadné Naxoszban, Idomeneo, Traviata, Siegfried), A víg özvegy és Henze L'Upupa); Bregenzi Ünnepi Játékok (Simon Laks L'Hirondelle, A varázsfuvola, A csalogány, A színigazgató); Deutsche Oper Berlin (Traviata); English National Opera (Aida); Glyndebourne Festival (Così fan tutte, Albert Herring); Maggio Musicale Fiorentino (Così fan tutte); Holland Opera (Così fan tutte); New National Theatre, Tokió (Tosca); Stockholmi Királyi Opera (Don Giovanni) és Magyar Állami Operaház (Don Pasquale). A Teatro Lirico di Cagliari-ban nemcsak Richard Strauss Egyiptomi Heléna, Weber Euryanthe, Delius A falu, Rómeó és Júlia, Schubert Alfonso és Estrella olaszországi bemutatóit vezényelte, hanem olyan repertoár-klasszikusokat is, mint az Aida, Carmen, A denevér, A varázsfuvola, Don Pasquale, A sevillai borbély, Traviata, Lammermoori Lucia, Tosca, Álarcosbál, és legutóbb a Don Giovannit.
A London Mozart Players, a pretoriai Dél-afrikai Állami Színház, és a svédországi Uppsala Kamarazenekar vezetőkarmestere volt. 1999 és 2005 között az Orchestra del Teatro Lirico di Cagliari zeneigazgatói pozícióját töltötte be Szardínián. 13 évig volt az osztrák Symphonieorchester Vorarlberg Bregenz vezető karmestere, ahol 2018 nyarán a Conductor Laureate (koszorús karmester) címet adományozták neki.
Gérald Korsten Arthaus, Figaró házassága DVD-je, melyet a Scalában rögzítettek Diana Damrau és Ildebrando d'Arcangelo főszereplésével, Franciaországban elnyerte a Diapason D'Or díjat, az amerikai Opera News magazintól pedig elnyerte a Szakmai Kritikusok Díját. További felvételei közé tartozik Csajkovszkij Szerenádja és a Firenzei emlék az Európai Kamarazenekar előadásában (Deutsche Grammophon), Crusell, Lindblad és Eggert zenekari művei (Naxos), A víg özvegy (DVD, Erato) és számos élő felvétel a Teatro Lirico di Cagliari együttesével: Egyiptomi Heléna, Euryanthe, és Lammermoori Lucia CD (Dynamic) és DVD-n, Alfonso és Estrella (Dynamic) és Don Pasquale (Arthaus).
Gérard Korstennek két lánya van, feleségével, Éva Mei olasz szoprán énekesnővel Zürichben és Arezzóban élnek.