Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Tóth László

Tóth László

Trombitaművész

Tóth László Budapesten született, az Erkel Ferenc Zeneiskolában Szalóki Zoltán, a Váci Zeneművészeti Szakközépiskolában Kápolnai Jenő, a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Boros József növendéke volt. 2001-től a Nemzeti Filharmonikusok tagja. A zenekar titkos szavazással neki ítélte 2008-ban az Évad Zenekari Művésze elismerést. Jelenleg szólamvezető. A Pro Art Quartet tagjaként gyakran vesz részt neves nemzetközi fesztiválokon. 2011-ben Brazíliában képviselte Magyarországot a Campos do Jordão Nemzetközi Téli Fesztiválon, ahol barokk hangszeres mesterkurzust tartott. 2013-ban szóló-trombitaművészként részt vett a Farkas Ferenc Concertino V – trombitára és vonószenekarra írt művében, amely darab szerepel a Toccata Classics-nál megjelenő Farkas-lemezen. 2013 óta a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. Állandó szólótrombitása a Szent István Bazilika orgonahangversenyeinek. Miklósa Erika operaénekessel és Somogyi-Tóth Dániel orgonaművésszel gyakran lép fel a hazai és határon túli székesegyházakban. Tóth László trombitaművész repertoárja a historikus barokk zenétől a klasszikus műveken át egészen a kortárs műfajig terjed. Számos szóló-, kamara- és zenekari felkérésnek tesz eleget itthon és neves külföldi zenekaroknál.