Az orgona és a harmonika párosítása első pillantásra szokatlannak tűnhet, a két instrumentum között azonban lényeges rokonság is megfigyelhető. Mindkettő billentyűs hangszer, amelyeknek hangképzése levegőáramlásra épül, és mindkettő alkalmas arra, hogy önállóan is többszólamú, komplex zenei textúrát szólaltasson meg. A koncert különlegessége nem pusztán a hangszerpárosításban rejlik – a két szólista ezúttal kamarazenészként lép közönség elé.
Martin Baker az európai orgonaművészet jelentős alakja. Manchesterben született, zenei tanulmányait a Chetham’s School of Music és a Royal Northern College of Music intézményeiben kezdte, majd Cambridge-ben folytatta. Pályáját hamarosan a brit egyházzenei élet vezető intézményei határozták meg: dolgozott a Westminster katedrális, a Szent Pál székesegyház és a Westminster apátság zenei vezetésében. 2021-ig a Westminster katedrális zeneigazgatója volt, s ebben a minőségében a koncertezés mellett karvezetőként, lemezfelvételek szakmai irányítójaként is dolgozott, és számos kortárs mű bemutatásában közreműködött. Kiválóan rögtönöz, több nemzetközi improvizációs verseny győztese volt, de a szakmai közéletben is aktív szerepet vállalt, a Royal College of Organists elnökeként.
A harmonika egészen más irányból érkezik a koncertpódiumra. A hangszer sokáig a népzene és a szórakoztatózene világához kapcsolódott, miközben a 20. század második felében Európa több országában fokozatosan kialakult egy komolyzenei koncertrepertoár, amely a hangszer polifonikus lehetőségeire épült. Magyarországon ennek a folyamatnak meghatározó alakja Ernyei László volt, aki az 1970-es években Weimarban szerzett harmonikaművész-tanári diplomát, mivel Magyarországon akkor még nem létezett felsőfokú harmonikaoktatás. Tanári tevékenysége nyomán a harmonika fokozatosan bekerült a magyar zenei intézményrendszerbe: zeneiskolai és konzervatóriumi tanszakok jöttek létre, majd a felsőfokú képzésben is megjelent a hangszer. Az elmúlt évtizedekben ennek az iskolának több kiváló művésze is megjelent a koncertéletben. Közéjük tartozik Kéméndi Tamás, aki szólistaként és kamarazenészként egyaránt aktív, és rendszeresen megszólaltatja a modern harmonikarepertoár darabjait.
A koncert műsora három különböző korszak zenei gondolkodását rendezi egymás mellé. A kiindulópontot a barokk orgonairodalom remekei adják. Girolamo Frescobaldi capricciója az itáliai billentyűs tradíció jellegzetes példája: szabad szerkesztésű, imitációs szakaszokból épülő kompozíció. A francia barokk világát Louis-Claude Daquin híres „Kakukkja” képviseli, amely virtuóz figurációival, karakteres madárhang-imitációjával a kor egyik
jellegzetes orgonadarabja. A barokk repertoár középpontjában természetesen Johann Sebastian Bach áll, akinek orgonaművei a polifonikus gondolkodás csúcspontját jelentik. A 19. század orgonairodalma új dimenziókat nyitott a hangszer számára. Felix Mendelssohn-Bartholdy orgonaművei a barokk hagyomány újrafelfedezését kapcsolják össze a romantikus kifejezésmóddal. Camille Saint-Saëns és Charles-Marie Widor művei pedig már a francia szimfonikus orgonastílus világába vezetnek, ahol a hangszer zenekari léptékű kezelésének lehetőségei kerülnek előtérbe. A műsor harmadik rétegét a modern harmonikairodalom képviseli. A finn Petri Makkonen Flight Beyond Time című darabja virtuóz, energikus kompozíció, amely a koncert-harmonika technikai és hangszínbeli lehetőségeit mutatja meg. A szovjet-orosz zeneszerző, Vladiszlav Zolotarjov a 20. századi bajan-irodalom egyik meghatározó alakja volt. Ferapontov Monastery című műve az orosz ortodox kolostori kultúra atmoszféráját idézi fel: lassan kibontakozó zenei szövete és meditatív karaktere a hangszer lírai és polifón lehetőségeire épít.
Martin Baker és Kéméndi Tamás
Április 14. Debrecen - Szent Anna-székesegyház, április 15. Veszprém – Szent Mihály Főszékesegyház, április 16. Budapest – Mátyás-templom, április 17. Szeged – Szegedi Dóm
Felix Mendelssohn: 1. f-moll orgonaszonáta (Op. 65) Allegro moderato e serioso
Camille Saint-Saens: Le Cygne
Astor Piazzolla: Chiguilin de Bachin
Girolamo Frescobaldi: Capriccio sopra il Cucho
Louis-Claude Daquin: Le coucou
Felix Mendelssohn: Szentivánéji álom (Op.61) - Scherzo
Charles-Marie Widor: 2. D-dúr szimfónia (Op. 13 no. 2) - Finálé
Johann Sebastian Bach: Fuga „alla Giga” (BWV577)
Johann Sebastian Bach: a-moll Fantázia és Fúga (BWV561)
Petri Makkonnen: Flight beyond time
Vladislav Zolotaryov: Ferrapontov Monastery
