Uzsaly Bence: Hamarosan új programmal jelentkeztek a Filharmónia Magyarország Mesélő muzsika sorozatában. Classic disco a program címe. Mire kell itt gondolni, milyen ez a program?

Bubnó Lőrinc: Ennek a programnak az volt az eredeti elképzelése, hogy a St. Efremhez hűen próbáljunk meg különböző zenei stílusokat, akár markánsan eltérő zenei stílusokat összevonni egy koncert programba. Az volt az alapvető elgondolás, hogy ebben nyilván van egy kis meghökkentés is, a címben is, hogy felkeltsük az érdeklődést, hogy hogyan lehet nagyon távolinak tűnő műfajokat összehozni. Ennek a StEfrem részéről volt azért előzménye, mert például a covid alatt születtek ilyen úgynevezett pandeóink, olyan videóink, amiknél különböző jól ismert, akár popszámokat ötvöztünk klasszikus zenével. Ennek talán legeklatánsabb példája a török indulóhoz készített feldolgozásunk, de más hasonlók is születtek, és ezt az alapötletet kihasználva hoztunk most létre, vagy raktunk össze egy programot, amit a filharmóniás koncertekre viszünk.

UB: Kiknek szól ez a program?

BL: Alapvetően ez egy családi program, legalábbis így van elképzelve maga az esemény, és fogunk is egyébként belevinni interaktivitást. A mi célunk az az, hogy ne csak passzívan figyeljék a gyerekek a szüleikkel vagy esetleg a nagyszüleikkel a StEfrem előadását, hanem ők maguk is tudjanak helyenként bekapcsolódni, akár énekléssel, akár ritmus visszatapsolással, akár más játékos zenés feladatokkal.

UB: Ha megnézzük mostanában a Filharmónia családi programjait, az az érdekes, hogy nemcsak, hogy nem hagyományos koncert, de nem is feltétlenül stand-up vagy vezetett program, hanem inkább egy kicsit szcenírozott előadás. Ez is ilyen lesz?

BL: Ez szerintem inkább a stand-up vonalba tud betagozódni. Nincs egy ilyen végigvezetett ív az egész előadásban, hanem alapvetően jó zenéket válogattunk egymás után, amik persze ilyen-olyan módon fognak egymáshoz kapcsolódni, de az alapvető lényeg az, hogy legyen benne minimális ismeretterjesztés, bár nekünk általánosságban nem a tudásátadás a célunk az ilyen koncerteknél, hanem inkább az élményszerzés, tehát ez egy élményalapú program, ahol nem is az a lényeg, hogy mi mit éneklünk, és hogy mit hall a közönség, hanem, hogy mennyire érzi jól magát, és hogy mennyire tud a zene által feloldódni.

UB: Mit gondolsz, hogyan lehet ma jól szólni a fiatalokhoz?

BL: Én azt gondolom, hogy amire törekedni kell, és ez nem könnyű, hogy önmagunkhoz hűen hitelesnek kell lenni, olyan zenéket kell játszani, amiket mi magunk is szeretünk, és amiről el tudjuk képzelni, hogy 20-30 évvel ezelőtt mi is szívesen hallgattuk volna. Nekem mindig ez az alapvető elképzelésem, hogy nem kell olyan dolgokat erőltetni, amikről tudjuk, hogy nem működik, vagy ami alapvetően még nem biztos, hogy átvinné az ingerküszöböt. Egyébként szerintem az is fontos, hogy tudni kell kicsinek és kevésnek maradni. Valamennyire magamat is a fiatalok közé sorolom, és tudom, hogy a különböző online applikációknak a használata miatt rövid a figyelmi tűréshatár, úgyhogy mindig valami újdonságot kell kitalálni egy 45 perces vagy egy órás koncertprogramban. Alapvetően voltak olyan énekek, olyan számok, amiket már korábbi műsorokban felhasználtunk, és olyanok is vannak benne, amiket viszont most direkt erre az alkalomra raktunk össze. Tehát, hogy vannak például ilyen úgynevezett medley-k, melyekben nem konkrétan egy zenét dolgoztunk föl, hanem egymás mellé raktunk különböző jól ismert dallamokat, és akkor ebben akár a Bach Badinerie-től elkezdve sok minden fellelhető, és természetesen ezek nem meglévő számok voltak, hanem szokás szerint ezt is feldolgoztuk a St Efremre, tehát a koncerten tulajdonképpen az elhangzott művek 100%-a az St Efrem saját feldolgozás lesz.

UB: Egy ritka együttes vagytok, hiszen hét férfi énekes zenél együtt. Mennyire volt nehéz ezeket az egyébként nem férfikarra írott zenéket adaptálni?

BL: Szerencsére most már egyre nagyobb ebben a gyakorlatunk. Amúgy szerintem nem egy magától értetődő dolog, hogy hogyan kell feldolgozásokat készíteni, de most már van egy pár éves tapasztalatunk. Szerintem azt nem tudjuk, hogy mi a szent grálja a vokális feldolgozásoknak. Azt tudjuk, hogy erre a hét emberre hogyan lehet úgy feldolgozni, hogy az szerintünk hatásos legyen és jól működjön. Úgyhogy tulajdonképpen titok ilyen szempontból nincs, hanem sok-sok munka, meg sok-sok gyakorlás áll mögötte, és bízom benne, hogy ez ilyenkor megjelenik az elhangzó feldolgozásokban is.

UB: Hogy férnek meg egymás mellett a klasszikus klasszikusok és a könnyűzene klasszikusai?

BL: Szerintem könnyen. Én például ezt is egy fontos dolognak tartom, hogy nem kell, hogy tudja a közönség, hogy most ez a dal, amit hall, klasszikus zene vagy popzene. Tehát, hogy a saját maga korában természetesen egy Mozart opera dallam vagy egy Török induló vagy egy Badinerie akár sláger is lehetett. Akkoriban nem létezett ez a fogalom, hogy könnyűzene, viszont feltételezem, hogy sok minden azok közül, amiket mi ma klasszikus zenének tartunk, sokan akár túl könnyednek vagy túl egyszerűnek is gondolták. Úgyhogy szerintem ez egy ilyen régi-régi visszatérő dolog, hogy ezek a világok így látszólag szemben állnak egymással. Szerintem ezt alapvetően mi zenészek csináljuk, a közönségnek körülbelül mindegy.

UB: Mennyire gyakoriak az együttes életében az ifjúsági koncertek? Milyenek a tapasztalataitok?

BL: Nagyon gyakoriak szerencsére, és ez abszolút a Filharmónia Magyarországnak köszönhető. Nemrég csináltunk statisztikát a 2024-es évről. 2024-ben, ha jól emlékszem, 68 ifjúsági koncertet tartottunk, tehát ezeket énekóráknak kell elképzelni, 45 perces interaktív foglalkozásoknak. Ez a koncertjeinknek amúgy kicsit kevesebb, mint a fele, ami azt jelenti, hogy rengeteget koncertezünk, de nagyon-nagyon sokszor találkozunk a fiatalabb korosztállyal, és a tapasztalataink szerint a gimnázium 10. osztályig nagyon könnyen és nagyon jól lehet mindig együttműködni, és aztán nyilván onnan jön a kihívás, hogy valahol a 16-18 évesek érdeklődését is fenn kell tartani a számukra kevésbé fontos műfajok iránt is.

UB: Itt viszont egy olyan feladat is van, hogy nem osztályok vannak, vagy nem iskolai program keretében vannak, hanem ez gyakorlatilag koncertként és családi programként működik, tehát többféle korosztállyal és többféle élethelyzettel is találkoztok. Ez mennyiben befolyásolja a koncertek hangulatát?

BL: Igazából mindig valamennyire rá kell hangolódni az adott közönségre, és próbáljuk is minél inkább a legelején bevonni a közönséget valamilyen közös ritmusjátékba vagy zenés dologba, amivel kicsit ők maguk is fel tudnak oldódni, meg számunkra is ki tud derülni, hogy ez a mai közönség éppen mennyire reszponzív, mennyire szeretne részt venni akár a közös zenélésekben. Amúgy semmi baj nincs azzal, hogyha éppen kevésbé. Akkor inkább koncertesebb irányba visszük a dolgot, hogyha úgy látjuk, hogy nagyon szeretnek énekelni, nagyon benne vannak a közös játékban, akkor pedig próbálunk minél több interakciót belevinni a koncertbe, igazából emiatt sincs egy ilyen meghatározott forgatókönyve a koncertnek, mert bőven van benne improvizációs lehetőség, és szükség is van erre.