Liszt és Jókai kapcsolata éppenséggel egy konfliktussal kezdődött, hiszen Liszt közreadott egy tanulmányt, melyben azt állította, hogy a magyar népdalnak (amit ma magyar nótának nevezünk) több köze van a cigány zenéhez, mint a magyarhoz. A magyar kultúra becsületéért küzdő Jókai a Bach-korszak sötétjében ezt a nemzet elleni támadásnak érezte, és még egy versében is számonkérte Lisztet. A kérdésre egyébként a korban nem sem a zenészek, sem az irodalmárok nem tudtak kielégítő választ adni, hiszen a kutatásokon alapuló népzenetudomány csak a 20. században indult útjára. Liszt viszont idővel finomított az álláspontján, Jókai pedig elismerte, hogy Lisztet nem rossz szándék vezette a gondolatok papírra vetésekor, és kettejük között az 1870-es évek elejére egy mély szakmai és emberi barátság is kialakult. Liszt szívesen vendégeskedett Pesten Jókai „sárga házában”, amelyben természetesen zongora is volt, noha sem Jókai, sem felesége, Laborfalvi Róza nem játszott rajta.

1873 januárjában viszont Liszt mégis próbálni érkezett Jókaiékhoz, ugyanis Laborfalvi Rózával egy melodrámát készültek előadni, melyben Laborfalvi prózában szavalt, Liszt pedig a szöveghez igazodva zongorán kísérte. Egy bökkenő volt csak, a szöveg magyarul hangzott el, Liszt pedig nem beszélt magyarul. Jókai így emlékszik vissza erre a próbára:

Liszt nem tud magyarul, Jókainé pedig nem tud a zenéhez. Hogy fogják ezek egymásnak megmagyarázni, hol álljon meg a szavaló, hol engedje a zeneművészt egyedül játszani, hol hagyja abba a zenész s engedje a szavalót beszélni? S aztán hol működjenek egyszerre, szavalva, zenélve? Hol emelje a zenekísérethez a szavaló az indulatkitörésben a hangját, hogy tompítsa a zeneművész a kísérteties elbeszélésnél a zongora húrjait? [...]
Maig se értem én, hogyan volt? de kétszer fél órai próba után, hol Liszt magyarázta Jókainénak "Most itt jön az asszonyok örömzaja! - itt a menyasszony kétségbeesik - itt dobog a halálparipa [...] majd meg Jókainé magyarázta meg Lisztnek: ez a mondás magyarul mit jelent? hogy a második próba után azt mondám nekik: "No lám, két lecke alatt Liszt megtanult magyarul s Jókainé megtanult zongorázni!" Semmi sem könnyebb ennél.

A koncerten a siker nem maradt el. Liszt játékáról Jókai így írt:

Ahogy Liszt bánik a zongorával, azt szavakkal leírni nem lehet. Mikor ő arra a sokfogú szörnyetegre ráteszi a kezét, az megszűnik zongora lenni; valami élő csoda lesz belőle, mely haragjában fenyeget, mint az apokalipszis réme ledörög reánk; aztán meghunyászkodik a rém s elkezd beszélni lágyan a szív mély titkairól, miknek számára szó nincsen; megfogja a holdsugarakat s a csillagsugarakat, s azoknál fogva közelebb húzza hozzánk az egész mennyboltot.

A sikeren felbuzdulva Jókai már kifejezetten Liszt Ferenc és Laborfalvi Róza előadására írta a Holt költő szerelme című művét, melyben a fiatalon elhunyt költőt (aki egyébként rokona is volt), Petőfi Sándort idézte meg.

Az előkészületekről Jókai unokahúga, Jókay Jolán számolt be. Először is megjegyezte, hogy Laborfalvi Róza híresen jó háziasszony volt, de az udvartartás is ennek felelt meg: a sárga háznál volt 3 tehén, 2 ló, 2 hízó sertés, mindenféle fajtyúkok, ludak és kacsák. Mindehhez még 5 kutya, újfundlandiak és magyar kuvaszok és 17 macska... Lisztnek már a bejutáskor is meggyűlt a kutyákkal a baja, de a próba folyamán is. Jókay Jolánt idézzük:

Mikor a zongorához ül Liszt, végigszaladnak hosszú sovány ujjai a billentyűkön, belevág néhány akkordot a zongorába, azt hittük, hogy darabokra szakad a szegény hangszer. Róza néni elkezdi szavalni teljes hangjával a költeményt s szavalatát a zene kísérte. Erre a mellékszobában levő két bezárt nagy újfundlandi kutya elkezdett iszonyúan vonítani, mintha veszedelmet éreztek volna. Abba kellett hagyni a próbát és a kutyáját bátyám kiküldte az istállóba. [...]

Ismét elkezdték a próbát, de Liszt soha nem azt játszotta, ami a hangjegyen volt, folyton komponált. Ábrányi azt mondja néninek, hogy csak mondja a verset, majd ő a szüneteknél megfogja Liszt kezét és figyelmezteti, hogy mikor zenéljen. Úgy is volt. Liszt játszotta, ami eszébe jutott, néni pedig szavalt a maga tetszése szerint. A próba mégis nagyszerűen sikerült ily három egyén közreműködésével: Liszt, Bátyám, ki a verset írta és Róza néni, ki a lelket önté belé. Próba után volt a vacsora. Lisztnek nagyon ízlett a jó magyar konyha, de kivált a fánk.

A művet többször is előadták, minden alkalommal kitörő sikerrel.

Ez adhatta az ötletet Lisztnek, hogy amikor Johann Strauss 1882-ben Magyarországon járt, arra biztassa, hogy írjon magyar témájú operettet, és Jókait kérje meg a szöveg elkészítésére. Strauss kapott az ajánlaton, Jókai pedig a Szaffi című elbeszélését kínálta fel neki. Az irodalmi mű még egészen friss volt, amikor már elkészült a német nyelvű librettó is, és hamarosan bemutatták Bécsben A cigánybárót. A mű előadását akkora érdeklődés övezte, hogy a jegyek nemcsak, hogy elkeltek elővételben, hanem még hamis jegyekkel kereskedő csalók is hasznot húztak a bemutató közeledtéből. Nem véletlen, hogy a mű szinte azonnal bejárta a Monarchiát, Liszt és Jókai pedig elégedetten kacsinthatott össze, hogy egy újabb siker kovácsai lettek.