Interjú Ittzés Gergellyel

Ittzés Gergely 2A kurzuson az oktatás idén megjelenő fuvolamódszertana, a Flautológia szellemében történik. Mesélne erről egy kicsit részletesebben?

Nagyjából összefoglalom benne közel huszonöt éves tanári munkámat, illetve a fuvolatanulással együtt járó összes, négy évtizede tartó gyakorlások során felhalmozódott tapasztalatomat. Ez egy nagyon hosszú út volt saját tanításommal és játékommal kapcsolatban, aminek ma sincs vége, részben ma is tart. Három dologra kell odafigyelni: az ember találja meg játék közben testének oly módon való használatát, ami a leginkább megfelel a test természetének, ugyanakkor a zenét is szolgálja és vegye figyelembe a hangszer adottságait is. Ezt elég jól le lehetet vezetni a legapróbb technikai részletekbe menően. Igyekeztem egy fajta tudományos tisztaságot keresni ebben, hiszen sok minden van a fuvolatechnika tanításban, ami hiedelem, olyan elképzelés, ami lehet, hogy működik, de ellentmond a logikának, a hétköznapi tudományos ismereteknek. Megpróbáltam alkalmazni az ide tartozó akusztikai és anatómiai ismereteket, ahol kellett, utána néztem dolgoknak, mindezt igyekeztem úgy, hogy állandó kapcsolat legyen a zenével, az esztétikai elveimmel, ugyanakkor azzal a céllal, hogy ha valakinek más esztétikai elképzelései vannak, akkor ennek a rendszernek az alapján azt is megtudja valósítani.    

Mit javasol azok számára, akik most kezdik a pályát, a tehetségen túl mitől válhat valaki igazán sikeressé?  

Közhely, de nagyon komolyan kell venni: a diploma nem végállomás. Én ritkán érzem úgy, hogy „na végre megtanultam fuvolázni”. Ilyen érzésem inkább a diplomám után, saját kútfőből, innen-onnan magamba szívott információk segítségével támadt. Alapfeltétel az is, hogy az ember szenvedélyes kapcsolatban legyen a hangszerével. A folyamatos tanulás, kutatás is elengedhetetlen, de emellett rengeteg minden korkérdés is befolyásolja, hogy ki mennyire lesz sikeres. Ezekkel nehezebb mit kezdenie azoknak az embereknek, akiket a zene érdekel, de például a marketing kevésbé. Ebben én nem tudok tanácsot adni, mert én is ezek közé tartozom.

Miért ajánlaná a diákok számára a Bartók Szemináriumot?

Ez egy nagyon nagy hagyományú rendezvény, amihez kisebb-nagyobb szünetekkel én magam is kötődöm, és úgy látom, hogy a mostani hozzáállás talán előkészítheti egy újabb aranykorát a szemináriumnak, ami annak idején volt, amikor én is bekapcsolódtam az itteni munkába. Van egy kialakult hagyománya a fesztiválnak, vannak alapkövei, amiket érdemes lenne a helyén hagyni, és ha ezekre a megfelelő emberek építkeznek, akkor a régi hagyományok felvirágozhatnak. Annak idején Bartók személyes ismerősei és tanítványai kezdtek itt tanítani, az én generációm pedig úgy tart itt kurzusokat, hogy nagyon sokat tanultunk Eötvös Pétertől, Kocsis Zoltántól vagy Kurtág Györgytől, akik annak idején visszatérő vezetői voltak az itt tartott kurzusoknak. Mi megpróbáljuk a magunk képessége szerint továbbadni azt, amit tőlük kaptunk. Magának a szemináriumnak a küldetését úgy fogalmaznám meg, hogy a kortárs zenét hagyományba ágyazottan ápolja. Azt hiszem, ha ezt a küldetését be tudja tölteni, akkor ez egy olyan lehetőség a fiataloknak, ami másutt nem adódik, mert általában szétválasztják a kettőt: valami vagy a kortárs zenével kapcsolatos vagy egy teljesen hagyományos kurzus, ahol ritkán kerül terítékre mind a tanításban, mind a koncerteken kortárs darab. Ezt lehetne kicsit még élesíteni, hogy ez még élőbb és egyértelműen követhetőbb kapcsolat legyen.

Mesélne arról, hogyan dolgoznak a hallgatókkal a kurzus során?

Egy kurzuson az évközi tanórákkal szemben más lelkiállapotban vannak a diákok: egy kicsit nyaralós hangulatban, nem egy feszített iskolai év közepén vagyunk, ezért itt minden szabadabb, spontánabb, nincs vizsga kötelezettség. Emellett a hallgatók új embereket ismernek meg, és részben elvárás is, hogy minél többet hallgassák egymás óráit és így egy kicsit csapatszerűvé válik a tanítás. Mindez engem is inspirál, és azt gondolom, hogy minden diák tanul abból is, ami társai játékával kapcsolatban hangzik el. Fontos az is, hogy megszokják: mindennap félórát kritikus közönség előtt játszanak. Egyébként csak annyiban tanítok másként, mint év közben, hogy itt vannak olyan növendékek, akikkel valószínűleg soha többé nem fogok találkozni, ezért ebben a kilenc napban úgy fel kell térképeznem a játékukat és olyan javaslatokat kell tennem nekik, amikből aztán önállóan tudnak építkezni. Bizonyos értelemben rámenősebb vagyok, mert több mindenről kell, hogy szó essen, de óvatosabbnak is kell lennem, mert ha nagyon szétszed a tanár egy növendéket, de nincs ideje összerakni, akkor az úgy marad.

Ön hogyan készül fel egy-eg y ilyen mesterkurzusra?

Magára a kurzusra különösebben nem kellett készülnöm, mert a tanítás egy idő után készséggé válik bizonyos értelemben és olyan darabokat nézünk meg, amiket jól ismerek. Nyilván a koncertre nagy erőkkel készültünk, illetve a koncert összeállítása, a program, az arról való leírás is egy előkészület. Érzelmileg persze van egy várakozás bennem, amiben van egy minimális stressz is, hiszen új emberekkel kerülök új helyzetekbe. Persze elég sok biztos pont van, hiszen a növendékek és a kollégák egy része is már ismerős. A stressz tehát nagyon kicsi, sokkal inkább a pozitív várakozás, az öröm a meghatározó.

A szeminárium végéhez közeledve hogyan értékeli a kurzust?

Nagyon színvonalas a hallgatók tudása, még a középiskolásoké is, sok ígéretes, ügyes, motivált diákkal találkoztam, akikkel öröm együtt dolgozni. Ilyen értelemben nem is igazán fáraszt a munka. Nagyon jók a körülmények, hálás vagyok a szervezőknek a segítőkészségükért, amiért ilyen célratörően gondozzák a szemináriumot és figyelnek ránk mindenben. Ha arra gondolok, hogy csináltam olyan kurzusokat, amiket gyakorlatilag magam szerveztem meg, akkor ez egy nagy kényelem és abszolút ideális az egész fizikai környezet is erre a munkára. Nagyon remélem, hogy ennek lesz még folytatása.   

A Bartók Szemináriumon koncertet is adott. Milyen jelentőséggel bír a tanítás szempontjából, hogy hallgatói szólókoncerten is láthatják Önt?

Számomra a tanítás és az interpretáció mindig összekapcsolódik. Ami a legfontosabb, hogy a koncerttel fel tudok mutatni egy távolabbi célt, hogy el lehet jutni eddig zeneileg, játéktechnikailag. Saját darabokat is szoktam játszani, amik olyan technikai fogásokat is megmutatnak, amik Magyarországon esetleg teljesen ismeretlenek, meglepőek lehetnek. Jó esetben ez a hallgatóknak egy inspiráló dolog és talán összetudják kapcsolni azt, amit a koncerten hallanak azzal, amit a kurzus során tanítottam nekik. Tudatosan vagy tudat alatt, de talán ráébrednek, hogy arra felé próbálom őket terelgetni, hogy egyszer ők is eljussanak erre a szintre, ők is így tudjanak megnyilatkozni a hangszeren.

A Filharmónia Magyarország működését és jelentőségét hogy látja?

A Filharmónia Magyarország egy nagy hagyományú koncertszervező, ami az évek múlásával rengeteg átalakuláson ment át. Úgy látom, hogy most elég stabil lábakon áll, jó kezekben van, nyitott, próbálja megtalálni a helyét a piacon és értéket őrizni, mert ez mindig nehéz. Nekem most nagyon jó tapasztalataim vannak a Filharmóniával. Mind kommunikációs szempontból, mind eszmecsere szempontjából jók az elképzeléseik.

Az új adatvédelmi tájékoztató ITT elérhető. A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás